Johnnyfotó

London 18 óra alatt

 

 

A fenti cím az easyjet-nek köszönhető. Lett volna 24 óra is az az idő ott kinn Londonban, ha péntek reggel nem dönt úgy a légitársaság, hogy törli a járatát. Vicces érzés becsekkolás-vámvizsgálat-dutyfreeshop után kávézgatás közben feltekinteni az infó táblára, ahol az addigi egy órás késés helyett a „cancelled-törölve” felirat látható. Izé. Hirtelen azt sem tudtuk mit kell ilyenkor csinálni. Információ már nem volt odabenn, senki nem tudott semmit és még kijutni sem volt olyan nagyon könnyű a vámosokon keresztül. Márpedig nekünk Londonba kell menni. Ma! Este fél 8-kor koncert van, és hiába van a gázsi előre a zsebünkben, mégiscsak ritkán adatik meg egy olyan illusztris helyen énekelni, mint a St. James templom! Mérgezett egér jellegű rohangálásba kezdett mindenki. Az easyjet nagylelkűen felajánlotta, hogy vagy visszaadja a jegy árát, vagy az esti gépre felhasználható. Nagyon köszi! Még a koncert végére sem érnénk ki vele! Ráraboltunk a jegyértékesítésre, és kiderítettük, hogy több alternatíva is lenne a mai kijutásra 180 és 340 ezer között, négyünknek. Telefonálgatás, variálás, számolgatás. A projektnek nincs több pénze ránk, éljen a low budget. A helyzetet egyik társunk mentette meg, aki egy telefonálással szerzett pénzt az egyik szponzorától. Tehát röpke 5-6 órás késéssel, de repülünk London felé! Köszi Cicó!

 

 

Az még a reptéri történet tanulsága, hogy nem szabad ennyi időt hagyni nekünk ideges embereknek. Valahogy el kellett ütni a ránk szakadt időt, és mi tagadás, stresszből is kijutott így délelőttre. Így aztán egy üveg whiskey gyors elfogyasztása után már sokkal szebb volt a világ! Éljen a feszültség-mentesítés angol módra, skót segédeszközzel! Még jó, hogy a gépen kaptunk enni, mert lehet, hogy ismét veszélybe került volna az esti koncert. Persze ez a gép is késett egy órát, így a zenekar már javában próbált, mire mi még csak épp leszálltunk a Heathrow-n. Elmetróztunk a szállodába, és egy gyors szerviz után taxiba ülve mentünk a Piccadilly-n lévő templomba. Nagy-nagy örömmel fogadtak minket, hiszen már csaknem lemondtak rólunk. A zenekarnak sem volt könnyű napja, ők Glasgowból tették meg 9 óra alatt az elvileg egy órányi repülést jelentő utat. Hiába, Angliában hó-helyzet van! Teljesen vicces, de olyan mértékben nincsenek felkészülve a télre, hogy nem ismerik a téli gumi fogalmát sem. Vagy ahogy London polgármestere nyilatkozta: nem vesznek hóekét továbbra sem, hiszen 25 évente egyszer kell csak. Hja kérem, angol hidegvér! Mi már nyomát is alig láttuk a hónak a városban, de tényleg meg volt bénulva 2 napig a város közlekedése. Szerencsére ez már nem gördült elénk akadálynak, mert az már tényleg sok lett volna.

 

A koncert ritka jól sikerült, bár mi belülről nem éreztük annyira jónak, mint a közönség. Hiába, nem könnyű félretenni egy pillanat alatt a gondokat és csak művészkedni! Szerencsére a hallgatók nem éreztek ebből semmit, és bár kevésbé élő reakciókkal fejezték ki tetszésüket, mint ahogy ezt otthon megszoktuk, de ne felejtsük el: angolok! A műsor különlegessége megtette hatását. Reneszánsz egyházi műveket énekeltünk, amire a zenekar jazzben válaszolt. Early music special. Gratula a Balázs Elemér Group minden tagjának, és a Voces4-nak! A koncert után természetesen a sör következik! Ritka alkalom igazi angol csapolt sört inni, és olyan sok jóféle van, nem szabad kihagyni. Egy kinn élő kedves barátnémmal, Orsival egy hamisítatlan angol pub-ban fogyasztottuk el az elsőket.

 

A jó kis beszélgetést követően megkerestem a többieket, akik egy steak-house-ban végeztek épp a méretes vacsorájukkal. Sajnos a kocsmák itt 11-kor bezárnak, és csak a night-club-bok vannak nyitva tovább. Így aztán inkább elindultunk hazafelé, addig is nézelődve az éjszakai London forgatagában.

 

Másnap szerencsére korán kidobott az ágy, érezte a testem, hogy nincs idő most lustálkodni. Fel a fotóscuccot a hátamra, és irány a reggel! Volt még két órám az indulásig, ebbe épp belefér egy jó kis séta. Hideg volt, de szerencsémre, néha felbukkant a nap is. Na persze nem vitte túlzásba, így inkább szép szürkeség vett körül. Nem túl fotós idő… Na de sebaj, a hangulat kárpótol.

 

Igazán akkor lett volna szép, ha az az őrült arab bevándorló nem köt belém. Azt hitte, hogy lefényképeztem, és hiába mutattam neki, hogy ő nincs rajta a képen, őt ez nem zavarta. Csak üvöltözött, hogy ez volt az utolsó napom, és a négybetűs fuck szócska sűrű és változatos ismétlésével társalgott velem. Súlyos két perc volt. El is ment a kedvem az egésztől. Még elsétáltam a Temzéig, csak egy pillantás a hídról, aztán irány vissza a szállodába, mert indulni kell a reptérre.

 

Azért a Liverpool station-ig taxizás közben is kattintgattam a taxiból, ez már tegnap is bejött! Még sosem ültem londoni taxiban, így aztán most ez volt a legnagyobb élmény. Hazafelé már nem volt semmi bonyodalom, simán időben érkeztünk haza. Igaz hullafáradtan, de aludni itthon is lehet! Instant London volt. Majd itthon kibontjuk, feldolgozzuk. Még szerencse, hogy a rövid idő ellenére sincs olyan érzésem, mint a viccben, amikor hazatértét követően megkérdik a japán turistát a barátai, hogy milyen volt az európai körútja? –Nem tudom, még nem hívattam elő a filmeket…

 

 

Pontszám:

 

 

5 (3)

Jelentkezz be a szavazáshoz!